Terrorcselekménnyel vádolják a Kneecap egyik tagját

Vádat emeltek a 27 éves Liam Óg Ó hAnnaidh ellen, miután a londoni O2 Arénában 2024. november 21-én a Kneecap koncertjén egy, a Hezbollahot támogató zászlót mutatott fel. A belfasti raptrió Mo Chara néven futó tagját terrorcselekménnyel vádolják, június 18-án kell megjelennie a Westminster-i bíróságon - írja a BBC.

photo_camera
Naoise o Caireallain, Mo Chara, és DJ Provai, azaz a Kneecap.
Fotó: WIKTOR SZYMANOWICZ/Anadolu via AFP

A londoni rendőrség április 22-én értesült az esetről, amit egy videó alapján kezdtek el vizsgálni. Ugyanezen a koncerten hangzott el az együttes egyik tagjától a Konzervatív Pártra utalva az: „Csak a halott tory a jó tory. Öld meg a helyi képviselődet!”, míg egy tavaly őszi koncerten azt kiabálták: „Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!”

Utóbbi két szervezet be van tiltva az Egyesült Királyságban, és bűncselekménynek számít a támogatásuk kinyilvánítása, míg a politikusok elleni erőszak különösen kényes téma, amióta két parlamenti képviselőt is meggyilkoltak az elmúlt évtizedben. Emiatt az együttest az utóbbi időben sokan bírálták, sőt, koncertjeik is maradnak el az ügy miatt.

A Kneecap ennek kapcsán már korábban jelezte: soha nem támogatták a Hamászt vagy a Hezbollahot, ahogy nem buzdítanak erőszakra sem, állításuk szerint a vizsgált videókon elhangzó felszólítások ki vannak ragadva a szövegkörnyezetükből.

Erről korábban azt írtuk, hogy a Kneecap védekezése nem igazán meggyőző, amikor azt mondják, a kontextusból kiragadott mondatokkal próbálják őket lejáratni, hiszen a jelek szerint itt nincs más kontextus, valóban ezeket kiabálták a koncertjeiken, ahol amúgy is rendszeresen skandálnak politikai jelszavakat, korántsem parodisztikus jelleggel. És ugyan teljességgel elhatárolódtak most a Hamásztól és a Hezbollahtól, korábban az együttes a Twitteren közzétett egy képet az egyik tagról, amint a Hezbollah egykori vezetője, Hasszán Naszrallah tanításait ismertető könyvet olvassa.

A Liam Óg Ó hAnnaidh elleni vádemelés kapcsán a Kneecap ismét közös nyilatkozatot adott ki, ebben tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el.

„Ez csupán figyelemelterelés. 14 000 csecsemő fog éhen halni Gázában, miközben a világ által odaküldött élelmiszer a fal túloldalán várakozik, és a brit vezetés ismét ránk összpontosít” - fogalmaztak.

(Itt az együttes arra utal, hogy továbbra sem érkeznek meg a segélyszállítmányok a Gázai övezetbe, hanem a határon rostokolnak, miközben a térségben humanitárius katasztrófa fenyeget, a szakértők arra is figyelmeztettek, több ezer csecsemő halhat meg, ha Izrael nem engedi be azonnal a segélyeket.)

OSZAR »